Kadi Fatiha cukorbaba-készítő tanfolyamai közül a Pocahontast formázóra mentem el. Oké, oké, oké! Jól van, nem Pocahontas, hanem indián hercegnő volt hivatalosan. Igazából tényleg nem Pocahontast készítettük el, de úgyis mindenki annak hívta, mert hát na, úgy is nézett ki! (Többé-kevésbé...)

Az Airbrush tanfolyammal ellentétben ezt nem mindenkinek ajánlom. Nagyon sok embernek szívesen, de nem mindenkinek. Nem azért, mintha nem volt fantasztikusan jó, vagy Fatiha magyarázta volna érthetően és élvezetesen, és én nem élveztem volna remekül magam ­- egyszerűen azért nem javaslom mindenkinek, mert viszonylag jó kézügyesség kell hozzá. Persze bárki rákaphat a formázás „ízére” és el is lehet sajátítani a cukorbaba készítésének titkait, azonban én mégsem ajánlanám kezdőknek. Mármint nem kezdő cukrászoknak, hanem kezdő marcipánozóknak/gyurmázóknak/szobrászoknak. Meg lehet próbálni, és sikerélménye is lehet az embernek, de ha valaki ovis kora óta nem gyurmázott (akár gyurmával, akár cukormasszával), annak valószínűleg elég nehéz dolga lesz.  

Biztosan vannak olyanok, akik már attól is boldogok lesznek, hogy ha egyszer eljutnak egy ilyen tanfolyamra, tudják követni a lépéseket, és sikerül megformázniuk valamit. De én nem ilyen vagyok. Nekem szükségem van arra, hogy ne csak sikerüljön, hanem JÓL sikerüljön az, amihez hozzáfogok. Nem kell tökéletesnek lennie, hiszen a gyakorlat teszi a mestert, de azért nem csak arra akarok büszke lenni, hogy elkészült, hanem azért is, mert szép és/vagy finom lett (khm-khm, képviselőfánk)! Szóval, ha valaki olyan maximalista, mint én, és nem szokott otthon marcinánnal/fondantal/gyurmával/agyaggal szórakozni, akkor ő inkább álljon neki azoknak, és csak utána menjen el egy ilyen kurzusa.

A CAKEséget a Facebookon megtalálod ITT, Instagramon pedig ITT.

Viszont bárki, aki valaha is eljátszadozott azzal a gondolattal, hogy ő bizony meg akar tanulni cukorbabát készíteni, mindenképpen menjen el, mert hihetetlenül nagy élmény, amikor az ember életében először képes elkészíteni egy egészen élethű cukorbabát. Komolyan. A világ egyik legcsodálatosabb dolga – a másik pedig az, amikor otthon is elkészül vele.

Szóóóóval… Ahogyan Fatiha a levelében is megírta, tényleg a kovácsoltvas kapun kell bemenni, ha valaki el akar jutni hozzá. Ezt azért írom le, mert nem csak én voltam az, aki eltévedt - de nem tehetek róla, túlságosan elbújt az a fránya kapu a bokrok mögött. Azonban, ha az ember a fa kaputól néhány lépést tesz balra, akkor egyből rá is akad, és nem zavarja meg a szomszédokat. Hupszika!

De mindegy, mert végül így is bejut az ember. Nem én voltam az első érkező, ami meglepő volt számomra, de legalább nem egyedül ültem ott megilletődve. Fathi igyekezett megtörni a jeget, kérdezgetett bennünket mindenféléről, ami tök cuki volt tőle, közben pedig összeállította a baba alapját. Szerintem jó is volt így, hogy előttünk készítette el, mert így azt is láthattuk, hogy körülbelül hogyan kell majd beállítanunk a baba vázát, ha majd egyedül akarunk nekiállni.

Hosszú-hosszú órák aprólékos munkája ez: egyedül a két láb két óra alatt készült el. Persze, ha valaki gyakorlott, akkor gondolom, jóval kevesebb idő, de azért első nekifutásra ez egy egész napos program volt. Szerencsére jó kis csapat jött össze, bár tény, hogy annyit nem beszélgettünk, mert mindenki nagyon erősen koncentrált a saját babájára, hátha attól gyorsabban elkészül. Megsúgom: nem készült el hamarabb attól, hogy szúrósan néztem őt! Itthon már tudtam, hogy nem kell 200 százalékos figyelem hozzá, úgyhogy közben lehet filmet is nézni, vagy hangos könyvet hallgatni.

Borzasztóan jó érzés, amikor végre elkészül a baba és jól is néz ki. Te meg csak nézed művedet, hogy Úristen, ezt te csináltad! Már pedig TE alkottad meg az egészet, ugyanis Fatiha tényleg csak akkor nyúl bele a munkádba, ha már ezredjére próbálkozol, és még mindig nem sikerül. Addig azzal támogat, hogy elmondja, hogyan próbálkozz, de hagyja, hogy te magad érezz rá a dologra. Szerintem ez nagyon jó hozzáállás, hiszen otthon sem lesz senki, aki kivenné a kezedből a babát, hogy majd ő megformázza, te pedig csak nézd. (Azt meg csak halkan súgom meg, hogy az OKJ-s tanfolyamon volt ilyen, és én enyhén szólva nem örültem neki.)

Azóta, hogy Fatihánál voltam, már készítettem egy nagy sárkánykát, aki tökéletes dísze a nappalimnak, a legjobb barátnőmet pedig egy saját készítésű Flash (A Villám) babával sikerült meglepnem – és ez még csak a kezdet! (A következő Captain Cold lesz, saját magamnak!)

Szóval, ha elég bártornak érzed magad, szeretsz formázni, és már régóta arra gondolsz, hogy ki kellene próbálni, milyen cukorbabát készíteni, akkor mindenképpen menjél el! Nekem nagyon bejött! (Nem, nem teleshopozok, komolyan így gondolom. :))

A rossz minőségű mobilos képek miatt elnézést kérek, Pocahontas szégyenlős volt, nem akart jobb képeket magáról! :(