Crème brûlée

Nem ez volt a legegyszerűbb édesség, amit valaha készítettem, az biztos, de nem is volt olyan nehéz, mint amilyenre számítottam. Igazából nem is kifejezetten nehéz, csak oda kell figyelni a sütésre. Persze, volt benne egy-két apró malőr, főleg, amikor voltam olyan ügyes, hogy leejtettem az egyik kis tálat, benne a már kész creme brulée-vel, de nem történt semmi baj, úgyhogy sikeeer!dsc06163.jpg

 

Mivel vízfürdőben kell sütni, az első próbálkozás véletlenül úgy sikerült, hogy nem tudtam rendesen kivenni, szóval a fölcsapódó vízhullámok elöntötték a tepsiben levő creme bruleeket, és… hát… nem néztek ki valami jók. De amikor már ügyeltem erre, akkor tökéletes állagúan jöttek ki. Szóval vigyázat a vízfürdővel! ;)creme_brulee.jpg

Maga a creme brulee készítése nagyon bejött, úgyhogy szerintem még fogok új ízekben készíteni. A célom egy epres-matcha teás, de a creme brulee sajttorta sem lehet semmi. Nem szabad megállni a sima dolgoknál, fejlődni kell, újabb és újabb ízkombinációkat létrehozni! *-* Például Nutellás creme brulee? Hmm... a Nutella mindenhez (oké, nem szó szerint mindenhez, de azért elég sok dologhoz) illik, úgyhogy biztosan finom lehet az is!

 A CAKEséget a Facebookon megtalálod ITT, Instagramon pedig ITT.

A következő mennyiség körülbelül 7 tálkányira elég.

Hozzávalók:dsc06153.jpg

  • 500 ml tejszín
  • 200 ml tej
  • 6 tojás sárga
  • 90 g cukor (a teteje úgyis édes, nem kell túlcukrozni)
  • 1 rúd vanília

Mivel nem hosszú idő az elkészítése, előmelegítem a sütőt 150 fokra. A tejszínt és a tejet fölteszem forrni, de előtte még belekaparom a vanília rúd belsejét. Közben a tojássárgáját a cukorral addig habosítom, amíg szép világos árnyalatú nem lesz. A meleg, de nem forró tejes-tejszínes folyadék egy kis részét beleöntöm a tojásba, hogy lazítsam kicsit, majd folyamatos keverés mellett az egész folyadékot beleöntöm.

Porcelánedényekbe adagolom, amiket egy magas falú tepsibe teszek, hogy vízben fürödhessenek. Körülbelül a porcelán két harmadáig érjen a víz, de inkább kevesebb legyen, mint hogy belefolyjon a víz. Óvatosan beteszem a sütőbe a tepsit, és körülbelül 40 percen keresztül sütöm. Ennyi idő alatt válik krémes, kicsit rezgős állagúvá a folyékony krém. Ha még kissé folyékony és nagyon rezeg, akkor sülhet egy kicsit, de ha már azt látjuk, hogy repedezik, akkor túl van sütve.

Miután kiveszem a sütőből, hűlni hagyom. Én nem vártam vele sokat, csak két órát, mert már mindenki követelte, hogy mikor ehet már belőle, de ha valakinek van rá ideje, akkor egy egész éjszakát is állhat a hűtőben. Ezután már csak díszíteni kell, azt meg ugye picike lángszóróval az igazi. Olyan menő dolog egy cukrász lángszóró! Nincsen nagy lángja, de azért van ereje és olyan kis cuki… (Oké, ne gondoljon senki semmi rosszra, csak gyertyákat meg sütik tetejét gyújtogatok, semmi életveszélyeset!)

Annyi cukrot teszek a krém tetejére, hogy az egészet vékonyan ellepje (1-2 evőkanál, ami nem ragad rajta, át lehet önteni a többire), amit aztán szépen rákaramellizálok a tetejére, hogy jó roppanós legyen. Akkor jó a cukor mennyiség a tetején, ha megkocogtatjuk a körmünkkel, és nem törik be azonnal. Ha nincs lángszóró, se nagy, se kicsi… akkor sajnos nem tudom, mi a teendő. Kikönyörögni egyet a családtól? Én így kaptam a sajátomat! :Ddsc06048.jpg

Képekért köszönet: Love'o'graphy

A bejegyzés trackback címe:

https://cakeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr638852874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

12508834_10207822484617717_2292107275870172532_n.jpg

CAKEség

Titanilla vagyok, huszonéves, könyvimádó álmodozó, aki él-hal a különböző kultúrákért, az édességekért, a sütögetésért és a csokiért. Meg a csokiért. A csokit mondtam már?

süti beállítások módosítása