Az egyik hétvégén nővéremmel egy rövid kiruccanást tettünk Stockholmba. Bár nem a legolcsóbb város, a WizzAirrel egész jó áron el lehet jutni oda. Szállást pedig szerencsére egy kedves ismerősünk adott, aki már egy ideje ott lakik, így még a svédek mindennapjairól is tudott egy kicsit mesélni nekünk. Azt javaslom, hogy aki teheti, még akkor is látogasson el a svéd fővárosba, akár csak néhány napra, ha nincs ott ismerőse. Megéri, az biztos! Csodálatos egy hely: friss a levegő, rengeteg a szép látnivaló, és persze az ételek is finomak!

A szeptember az egyik legjobb hónap az utazásra, ugyanis pont városnézős idő van, még egész nap lehet élvezni a napsütést, de már svédekkel is lehet találkozni a városban. Ugyanis a svédek nyáron egy-két hónapra teljesen eltűnnek otthonról, csak azok maradnak, akiknek kevés a szabadságuk. A tél pedig hosszú és sötét; kilenckor kezd világosodni, de fél három felé már sötétedik is. A február a legdepressziósabb hónap, addigra már mindenkinek elege van a sötétből és a hidegből, hiába van egész nap kivilágítva a lakásuk, és próbálnak jobb hangulatot teremteni a folyamatosan égő gyertyákkal.

A késő nyaralásunk egy hirtelen ötletből fakadt, de nem bántuk meg. A kedvenc országom Olaszország, viszont szegénykét sajnos lehet, el kell hagynom, ugyanis teljesen beleszerettem Stockholmba. Az egész város nyugalmat áraszt, és mégis élettel teli. Mindenki biciklizik, vásárló utcákban sétálgat, sőt, a vasárnapi program Pokemon gózás! Vicces volt azt látni, hogy a hat éves szöszke kisgyerekektől a biciklijét támasztó fiatal lányon keresztül a középkorú szülőkig mindenki azzal játszik, mászkál az óváros utcáin. Ráadásul minden svéd néz ki, mintha modell, vagy színész lenne: az ott tartózkodásunk alatt legalább hét Alexander Skarsgårddal találtuk szemben magunkat, de a helyes férfiakat, szép nőket és eszméletlenül édes gyerekeket mintha Ctrl+C, Ctrl+V-zték volna.

Természetesen a gasztronómiai élvezetek sem maradhattak ki a kirándulásból! Nagyon sok jó dolgot kóstoltunk, köztük olyat is, amit inkább jobb lett volna kihagyni. Ilyen például az első napunkon evett borzalmasan drága gofri.

Az óváros, Gamla stan volt az első hely, ahová elkeveredtünk Stockholmba érkezésünkkor. Majdnem egyből betámadtuk a SottoZero nevű gofrizót, ahol fagyikat is árultak, bár azokat nem kóstoltuk meg. Nagyon szeretem a gofrit, és még mindig kísérletezgetnem kell a tökéletes elkészítéséig, de az biztos, hogy ez meg sem közelítette azt. Nutellás-epreset vettünk, de az minden volt, csak nem nutellás. Hiába állt ott a sok-sok nutellás üveg, a gofrira rácsurgatott mogyorókrém elég nagy csalódást okozott. Az eper jó volt, csak kevés, a gofri pedig… nem mondható ugyan rossznak, mert kellően lágy, puha és levegős volt, azért jónak sem.

(Életem legjobb gofriját Ausztriában, egy Landzeitben ettem – csak úgy mondom!)

A második napot végig sétáltuk, céltalanul, csak azt tudtuk, hogy melyik városrészt szeretnénk megnézni. Jó dolog így mászkálni, sok olyan dolgot láthat az ember, amit máskülönben nem tudna. Így jutottunk el egy bio piacra is. Először csak a finom illatokat éreztük, majd láttuk, hogy elég sok ember van az egyik fákkal körül ölelt utcában, úgyhogy gondoltuk, megnézzük, mi van ott.

Míg itthon csak egy-két helyen lehet kóstolni, itt minden egyes pulton volt kint minta, amire persze mindenki lelkesen rá is veti magát. Különféle sajtokat kóstoltunk végig, chilis savanyított retket, lazac kaviárral ízesített kapros mártást, homoktövis lekvárt, és minden mást, mi szem-szájnak ingere. Egy hot dogot is ettünk ott, ami viszont megérte az árát. Nagyon finom volt, kellemesen fűszeres volt a hús.

Utána egy kávézóba tértünk be, a Coffice-ba. Első pillantásra kicsit bizonytalan az ember, hogy biztosan bemenjen-e, de igenis érdemes benézni, nagyon jó hely. Ha ott élnék, ott járnék egyetemre, hamar a törzshelyemmé válna. Eléggé érdekes a kinézete, a gomba alakú lámpáktól elkezdve a kényelmes fotelokig minden van, tényleg ideális ott dolgozni, tanulni. Sőt, ha valaki nem szereti az ott játszott zenét, meg a beszélgető embereket, egy üvegajtóval elválasztott részre is mehet, ahol csak hosszú íróasztalok sorakoznak.

Szeretem a kávét, viszont a lehető legédesebben szoktam inni. Csakis különleges kávékat szoktam cukor nélkül inni, de itt, Stockholmban mind a kétszer, mikor ittam kávét, édesítés nélkül tettem. (Bár vettem mellé kis karamellát, amit egy harapás után ott is hagytam, ugyanis medvecukor íze volt. SÓS medvecukor íze! Fúj!) Nagyon jól készítik, bár nem is csoda: a svédeknél eléggé fontos a közös kávézgatás. Külön szavuk is van rá – nem nevetni! – fika.

Ezután a kávézó után kis csokira vágytunk, úgyhogy a Chokladfabriken egyik boltjába látogattunk el. Oké-oké, Szántó Tibi kissé elkényeztetett minket, de itt is nagyon finomak voltak a csokik. A csokiba töltött citromos tartlette mennyei volt, olyat mindenképpen kell majd készítenem. Bár egy kicsit kevesebb cukor kellett volna a töltelékbe, az ízek nagyon jól kiegészítették egymást. A passió gyümölcsös ganache nem győzött meg, a sós karamellás egészen jó volt, viszont a lingonos (vörös áfonya) praliné… Úristen, az egyszerűen elképesztő volt! Stockholmban amúgy is lingon függőkké váltunk, de így egyszerűen elképesztő volt.

Vacsorázni a Kvarnen nevű étteremben voltunk. Igazi svéd ételeket árultak, direkt így kerestünk helyet, ugyanis két dolgot szerettünk volna megkóstolni: a rénszarvast és a lazacot! Bár lazacot már nem egyszer ettünk, mert imádjuk, rénszarvast még nem kóstoltunk. Gombás pörköltként szerepelt az étlapon, tört krumplival és lingonnal. Nagyon finom volt, és borzasztóan laktató adag, nem kell félni, hogy az ember nem lakik jól. A lazac füstölt volt, a pincér direkt rákérdezett, hogy ugye tudjuk, hogy nyers? Valószínűleg sok ember kiakadhatott már rajta, de mi így kifejezetten így szeretjük. A köret mellé tejfölös-kapros szószos krumpli volt, ami finom volt, bár szerintem egy kicsit sótlan.

Megkóstoltam a sajttortájukat is: pörkölt mogyoró volt benne, kicsit szerintem túl sok, illetve áfonya volt a tetején. Eléggé jó volt, bár a mellé tett tejszín szerű valamit nem nagyon értettem. Kicsit furcsa íze volt, mint a növényi tejszínnek, de nem egészen az volt – nem tudtam beazonosítani.

Az utolsó napon csak nagyon kevés időnk maradt még egy kis sétára, viszont egy tízóraira azért szakítottunk időt. Mindenképpen meg akartuk kóstolni a híres fahéjas csigájukat, a kanelbullét. Gamla stan egyik kis utcácskájában találtunk rá a tökéletes helyre, a Fabrique-ra, legszívesebben mindent fölvásároltam volna ott. Ha másért nem is, egyedül ezért az egyetlen helyért is megérte volna már az egész utazás!

Szeretem az itthoni fahéjas csigát, az amerikai is jó, bár a cukormáz elég sok rajta, viszont ennyire fantasztikusat én még nem ettem. Nem véletlenül van nekik kifejezetten kanelbulle nap, amikor mindenhol csak azt lehet venni, és kígyózó sorokban várják az emberek, hogy degeszre tömhessék magukat belőle, ugyanis egyszerűen isteni.

Kellemesen lágy, vékony kelt tészta csíkok között meglepően sok fahéjas töltelék várja a vevőt, hogy aztán örökre elcsábíthassa. De hogy mi a titok? Mi az, amitől ez az egész ízélmény még tökéletesebbé válik?

A kardamom. A tésztába sütött apró kardamom, illetve szegfűszeg darabkák, amitől az egész világ mindjárt szebb lesz. Az embernek egyből a vöröslő ősz, és/vagy a havas karácsony jut eszébe róla. Október negyedikére, a svédek Kanelbulle napjára én is készítek majd itthonra. Jó dolgok ezek a tematikus napok…

A CAKEség megtalálható a Facebookon ITT, Instagramon pedig ITT.

A csodálatos képekért köszönet: Love'o'graphy.