Amikor először fejlesztettem ki ezt a receptet, naiv módon csak egy adaggal készítettem. Mivel éppen sajttortát készítettem, azt szerettem volna tökéletesíteni, a nagy része sajnos el is fogyott alapnak. Hogy a hamar kialakuló függőségemet kielégítsem, pár nappal később muszáj volt készítenem egy dupla adagot. Amúgy is szeretem a zabkekszet, viszont, szánom-bánom bűnöm, de őszintén bevallom, hogy a második adagnak minimum a felét én fogyasztottam el, nekem annyira bejött.

Megértem, hogy az ember, ha éppen a sok munkája mellett egyszer nem cukrászdából veszi a sütit, hanem ő süti, akkor szereti a lehető leghamarabb elkészíteni, hogy ne kelljen annyit dolgoznia és mosogatnia. De attól még nekem meggyőződésem, hogy ha már valamit alkotunk, akkor azt csináljuk jól! Jó, nem azt mondom, hogy rendeljünk kakaóbabot, és a csokit is mi magunk gyártsuk le, vagy termesszünk gabonát, esetleg tartsunk tehenet, de azért annyit, hogy a kekszeket nem csak boltban vesszük, hanem mi magunk is készítünk néha!

Személy szerint nagyon szeretem az amerikai csokis sütit, főleg, ha az jó vaníliás és sok-sok csoki cseppecske van benne, de számomra a zabkeksz a legzseniálisabb találmány a világon. Az a finom illat, ami sütés közben belengi az egész lakást… Az első harapás élménye… Egyszerre ötvözi a karácsony fűszerességét és a háztartási keksz roppanóságát. Mit nem lehet ezen szeretni? Ennél már csak akkor lenne jobb, ha csoki cseppek lennének benne – a következő adag biztos, hogy úgy fog készülni!

Hozzávalók:

• 180 g liszt
• 70 g zabpehely
• Fél tk sütőpor
• 1 tk szódabikarbóna
• Csipet só
• Fél ek fahéj, fél ek mézeskalács fűszer
• 110 g vaj
• 130 g cukor
• 3 tojássárgája
• 1 tk vanília aroma

A sütőt előmelegítem 180 fokra, majd a száraz hozzávalókat egy tálban összekeverem. A vajat és a cukrot addig verem robotgéppel, amíg a vajkrém nem lesz belőle, azaz szép lágy, selymes puhaság. Mikor ez megvan, egyenként hozzákeverem a tojássárgákat és a vanília aromát. Az összes hozzávalót kézzel összegyúrom, hogy az egész egy nagy, egyben álló golyó legyen. Ha kicsit olvadtak érzi valaki a tésztát, akkor a hűtőbe kell tenni, mert túl lett gyúrva (igen, tudom, szép kis magyaros mondat lett…). Ha viszont nem ragadós-olvadós, akkor is gombócokat gyúrok, amiket sütőpapírral kibélelt tepsibe teszek. Fogok egy kanalat és szépen kilapítom a golyócskákat. Nem jó, ha közel vannak egymáshoz, kicsit távolabb kell őket tenni, mert különben baba kekszek lesznek sütés után. Ami persze nem gond, pláne, ha kisgyerek van a háznál. Én például mindig is imádtam az összenőtt kekszeket, főleg széttörni őket!