Nemrégiben elmentem meglátogatni a legjobb barátnőmet egy hétre. Nem a szomszéd kerületben, de még csak nem is egy magyar vidéki városban, hanem egyenest Dániában! Imádok utazni, világot látni, úgyhogy már nagyon vártam, hogy mikor mehetek hozzá Aalborgba.

Aalborg Dánia egyik legnagyobb városa, van pár látnivaló, de többnyire inkább a nyári időszakban érdekes. Mivel januárban utaztam, amikor nem hogy nyári meleg, de még téli karnevál sincsen, nem mondhatnám, hogy megállás nélkül jártam volna a várost. Viszont szerencsémre meglehetősen meleg volt télhez képest, ráadásul csak egyetlen egy nap volt, mikor esett az eső, szóval minden nap elsétáltunk valamerre.

Ami egyből föltűnik az embernek, hogy amilyen sok a szobor, olyan kevés a függöny. Komolyan mondom, nincs olyan utca, ahol ne lennének szobrok, és nincsen olyan ház, ahol lennének függönyök! Az albérlet ablakából tökéletesen jól át lehetett látni a szomszéd félmeztelen srác konyhájába, ha pedig az építészetüket szerettem volna csodálni, kénytelen voltam az egész lakást megnézni, még ha nem akartam, akkor is. Meglepő ez a hozzáállásuk – én amint fölkapcsolom a villanyt, húzom is be minden függönyömet. De nem mondom, hogy rossz dolog, mert nem az. Egyszerűen csak más.

Kivételesen nem kifejezetten turistaként álltam a dolgokhoz, meg nem úgy, hogy én most akkor mindent kipróbálok, amit csak kicsiny introveltált énem kibír, hanem mint egy átlagos ottani diák. Kivéve azt, hogy a buli utcán (Jomfru) csak egyszer sétáltam át, és azt is csak akkor, amikor még alig voltak bulizni vágyók.

Az első napon korán kellett kelni, mert délelőtt indult a repülő, de persze vagy egy órát késett. Szegény barátnőm előttem való nap indult a gépével, és három órával előttem érkezett meg, szóval nem árt felkészülni mindenféle problémákra, ha repülővel utazik az ember! Éppen ezértcsak "kicsit" izgultam, hogy elérem-e a csatlakozást, de szerencsére pont ugyanaz a repülő vitt tovább, mint amelyiken Budapestről Koppenhágába mentem. Konkrétan mintha nem is északabbra mentem volna, mert mikor leszállt a gép, ragyogó napsütés volt, és vagy tizenöt fokkal melegebb. 

Másnap már egyszerűen létfontosságú volt, hogy megkóstoljam végre, hogy milyen a dán fahéjas csiga. Mint Svédországban, itt is oda vannak érte, de szerintem kevésbé jó, mint az ottani. Persze nem rossz, csak… csak kevésbé jó. Na!

Ezt nem egy pékségben kóstoltam meg, hanem a Kiwi nevű áruházban. Ha valaki nem szereti a tömény cukormázat, akkor ezt a helyet ajánlom Kanelsnegle evésre, ugyanis mindenhol máshol csakis kevés fajhéjat, ellenben sok cukormázat tartalmazó csigát lehet kapni. A Kiwi volt az egyetlen hely, ahol a tetején manduladarabok voltak, és jóóóóóó fahéjas volt az egész.

A dánok oda vannak a leveles tésztáért, és a cukormázért. Minden egyes édességük csak úgy tocsog a cukormázban. Minden olyan finom lenne, nem is értem, hogy miért kell rá a máz… Bár legalább finomabb, mint az amerikai, szóval a nagy feketepont mellé jár egy kisebb piros. Csak kár, hogy az egyik sütijük, ami határozottan finom lenne, nagyrészt csak abból áll.

Az egyetlen cukrászda, amit jónak találtam, az a Penny Lane Café. Már itthon kinéztem, hogy oda mindenképpen el akarok menni, és annyira megtetszett, hogy egyszeri benézés helyett, feláldoztam azt, hogy máshol is körül nézzek, és inkább még egyszer oda tévedtem be. Megérte; fantasztikus dolgok vannak ott!

A Hindbærsnitter egy tipikus dán süti. Édesség. Cukorbomba. Lényegtelen, minek nevezzük, a tény akkor is tény marad, hogy a fele az cukormázból áll. A másik fele pedig két linzerlap közé kent málnalekvár. Maga a süti elkészítése nem hinném, hogy túl sok időből állna, valószínűleg készíteni is fogok, mert eléggé finom volt! A benne levő málnalekvár… Egyszerűen isteni! Nem tudom, hogy a dánok úgy általában, vagy csak ez a cukrászda, de oda vannak a málnáért, és ez érződik is a minőségen. Beleharaptam ebbe, meg a másik málnás sütibe, és egyszerűen olyan volt, mintha málnát ettem volna. Igazi, friss málnát.

A másik, amit megkóstoltam, az a Fastelavnsboller volt. Olyasmi, mint a mi fánkunk, de persze mégsem ugyanaz. Ők is főként a farsangi időszakban eszik ezt, vagyis hát az ő február tizenötödikei ünnepük körül. A tésztája ugyanúgy kelt tészta, de ők főként inkább sütőben sütik, már megtöltve. A marcipános töltelékű a népszerűbb, de nekem a nugátos-marcipános fánk, cukormázzal leöntve kicsit túl soknak hatott, úgyhogy ebből is inkább málnásat vettem, és egyáltalán nem bántam meg! Ha rágondolok, már csorog a nyálam…

A többi sütit sajnos nem tudtam kipróbálni, de ami késik, az nm múlik! Még van esély rá, hogy vissza tudok menni erre a csodálatos helyre… Meg persze a barátnőmhöz – tudod jól, hogy imádlak!

Bár benéztem pár… nem is tudom, mibe, de nem nyerték meg a tetszésemet. Nem teabolt, nem cukrászda, nem is kávézó – minden egyben. Bonbonokat lehetett kapni töménytelen mennyiségben, meg különféle teákat, de annyira nem vonzottak, hogy ki is próbájam őket. Az ánizsos cuccaik meg még kevésbé. Tudni illik, a dánok imádják az ánizsos dolgokat. Édesen, sósan, chilisen, kemény cukorkaként vagy medvecukorként, de tele vannak a polcok ezekkel a… khm… szerintem borzalmas dolgokkal. De nem szerethet mindenki mindig ugyanazt, nem igaz?

Szóval hogyha Dániában jársz, és nem rühelled az ánizsnak még a szagát is, akkor mindenképpen jó próbáld ki valamelyik „csodálatos” készítményüket! Bár én tényleg nagyon nem szeretem, apukámnak ajándékba egy édes-csípős ánizscukorkát hoztam haza ajándékba, ami nagyon ízlett neki. A boltban, ahol vettem, pont összetalálkoztam a cukorkagyár egyik munkatársával, aki volt olyan kedves, és mindegyik készítményéről elmondta a tudnivalókat. Apukámnak nagyon bejött a Lakrids No. 4, szóval biztosan jót ajánlott…

Étterembe, meg más cukrászdába nem mentünk, főként azért, mert cukrászda nem nagyon van, az étterem meg túl drága. Helyette viszont főztünk, de még milyen jókat! De mivel az én blogom a sütikre szakosodott, így azokat nem is említeném meg. Kivéve egyet: a dán krumplisalátát.

Ahhhhh, teljesen beleszerettem!

Kis semmiség elkészíteni, de oda, meg vissza vagyok érte. Mini krumpli, snidling, tejföl, mustár, só és bors kell bele, semmi más. A krumplit megfőzöm, félbevágom, fölaprítom a snidlinget. Összekeverem az összes hozzávalót, és már lehet is enni!

Összességében nagyon szerettem ott lenni, de nem sajnálom, hogy nem oda járok egyetemre. Sokkal jobban szeretek utazgatni és világot látni, mint hogy ott tölteni éveket. Ez a hét viszont nagyon szép volt, és köszönöm nektek, lányok, hogy ott lakhattam nálatok!

Ha szeretnél máskor egyből értesülni az új receptjeimről, más érdekességekről, a CAKEséget megtalálhatod Facebookon ITT.