Két ijesztő cake pop ötlet Halloweenre

Halloween lázban égve muszáj voltam kipróbálni, milyen is a cake pop. Egyszer már próbálkoztam vele, enyhén szólva kevés sikerrel. Most viszont végre sikerült, és finom is lett. Oké, szinte tömény csoki, szóval nehéz lehetne rossz ízűnek lennie, de na!dsc07154.jpg

Két féle külsőt gondoltam ki a cake popnak, mert bár ötletem egy csomó van, mivel nem voltam benne biztos, hogy jól fog összejönni, a két legbiztonságosabbnál maradtam. Én személy szerint nem szeretem a sima, csokival borított, esetleg cukorkákkal megszórtakat, úgyhogy egyértelmű volt, hogy valami kreatívabbat fogok készíteni.

Villára feltűzött szem és Hófehérke mérgezett almája. Ezekre esett a választásom. Nagyon jó szórakozás volt, egyszerűen imádtam készíteni! Mindenképpen fogok majd még cake popokat készíteni, amit igazából elég könnyű elkészíteni, a díszítésének pedig csak a képzelet szab határt. Már sorakoznak az ötleteim, miket fogok készíteni: Flash logó, Captain Cold logó, hóember, Mickey egér, Minnie egér, Baymax… és persze Jack Skellington. Akár kérésre is készítek! ;)dsc07151.jpg

Annyira jó: kihozza az ember kreativitását, és ha jól készül el, egyszerre finom és szép!

Szülinapra, partira, vagy csak filmnézés közbeni nassolásra tökéletes választás.

Hozzávalók a piskótához:

  • 60 g vaj
  • 60 g cukor
  • 45 g liszt
  • 15 g kakaó
  • 1 tojás
  • fél csipet só
  • ½ tk sütőpor

A vajat kihabosítom a cukorral. Az jóóóó pár perc, körülbelül vajkrém állagúnak kell lennie. Utána beleütöm a tojást, és azzal keverem tovább. Összekeverem a száraz hozzávalókat, amiket aztán folyamatos keverés mellett beleöntök a vajkrémbe. Ha valaki túl száraznak ítéli, egy-két evőkanál tejet is lehet bele tenni, de én úgy tapasztaltam, hogy nem kell bele.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe beleöntöm az egészet, kicsit elkenegetem, és mehet is bele a 180°C-os sütőbe. Tíz-tizenöt perc múlva megbökdösöm (nem facebookon) villával, ha még látszódik rajta a tészta, sütöm tovább, ha nem, akkor kész is van. Kiveszem a sütőből és a tepsiből is, majd hagyom hűlni.dsc07168.jpg

Hozzávalók a csoki ganachehoz:

  • 1 dl tejszín
  • 120 g tejcsoki
  • 80 g étcsoki
  • 20 g vaj

A tejszínt fölforralom, közben a csokikat darabokra tördelem. Mikor fölforrt, ráöntöm a tejszínt a csokira, és addig keverem, amíg teljesen föl nem olvadnak a darabok. Ha hamarabb kihűl, minthogy megolvadna a csoki, pár másodpercre beteszem a mikróba, de nekem fölolvadt teljesen. Végül belekeverem a vajat.

A kihűlt piskótát egy tálba belemorzsolom. Nekem kézzel könnyen szétjött, de talán turmixgéppel egyszerűbb. Az apróra morzsolt piskótát először három evőkanál ganache-zsal gyúrom össze, majd hogyha még vesz föl, akkor óvatosabban beleteszek egy-két kanállal. Olyan állagúnak kell lennie, hogy hűtő nélkül is összeálljon kicsit puhácska golyókká. Megformázom a golyókat, és egy tányérra teszem őket úgy, hogy ne érintkezzenek. Mehet is a hűtőbe fél órára.

(A maradék ganache fölhasználható elég sok dologhoz. Pl.: mogyoródarabkákkal, vagy anélkül kis golyókat formálok belőle, áthempergetem kakaóban, és készen is vannak a trüffel golyók!)

Közben fölolvasztok 100 g fehér csokit vízgőz fölött (70 grammot fölolvasztok, a maradék 30 grammot pedig a tűzről levéve keverem hozzá). A műanyag villának és/vagy cake pop pálcikának a végét belemártom a csokiba, és belenyomogatom őket a golyókba. Visszateszem a hűtőbe, hogy hamarabb megdermedjen a csoki, de most elég csak pár percre.

A golyókat egymás után belemártom a csokiba, és egy sütőpapírra teszem őket, miután a csoki nagy részét visszacsurgattam a tálba. Ha esetleg átüt a fehér csokin a sötét, akkor még egyszer belemártom az olvasztott csokiba, és akkor már biztosan nem fog látszódni. Visszateszem hűtőbe, és majd a megdermedt csokira festem rá a szivárványhártyát, a pupillát és a vérereket.

A mérgező almát a szem után csinálom meg. Egy eldobható habzsákba két-három evőkanálnyi csokit teszek, ezzel fogom majd megrajzolni a halálfejet. A maradék fehér csokiba piros zselé festéket keverek, ebbe mártom bele golyókat. Dermedés után egy apró lyukat vágok a habzsákra, és megrajzolom a szemeket és az orrot, utána pedig úgy nyomom ki a többi fehér csokit, mintha lefolyna az almáról.dsc07166.jpg

 A CAKEség megtalálható a Facebookon ITT, Instagramon pedig ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://cakeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr8711843989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

12508834_10207822484617717_2292107275870172532_n.jpg

CAKEség

Titanilla vagyok, huszonéves, könyvimádó álmodozó, aki él-hal a különböző kultúrákért, az édességekért, a sütögetésért és a csokiért. Meg a csokiért. A csokit mondtam már?

süti beállítások módosítása