Amerika híres a fahéjas csigájáról, ami nyakon van öntve két kiló cukormázzal, azért, hogy az ember ne érezhessen semmilyen más ízt, csak azt a gejl borzalmat. Magyarországon a mindenki által imádott kakaós csigánk után a fahéjas csiga is igen népszerű, csak éppen nem tud újat nyújtani. Nagyon szeretem, de azért valljuk be, inkább a kakaós csigát vesszük meg! Más országokban nem ismerem, hogy milyen az ő értelmezésük, de az biztos, hogy az eddigi legfantasztikusabb fahéjas csigát Svédország fővárosában ettem.

A svédeknél a fahéjas csigának konkrétan már kultusza van. Van egy nap, az október negyedike, amikor minden kávézóban, minden pékségben, és boltban szinte csak azt lehet kapni. Kígyózó sorok állnak a pultok előtt, hogy föltankolhassanak belőlük, mintha nem is tudnának másik nap enni ilyet.

De megértem… Megértem, hogy miért bolondulnak ennyire érte az emberek! Puha, és omlós, és fahéjas, és cukros, és fűszeres, és evés közben az ember nem is a mennyben érzi magát, hanem mintha karácsony lenne. Legalábbis nekem biztosan, mert számomra a karácsony és a karácsonyi készülődést idézi föl. A fűszerek illata, a boldogság, a szeretet, a meleg… mind megtalálható ebben a kis édességben.

Nem hiszitek? Akkor vagy repüljetek el egy hétvégére Stockholmba, vagy pedig süssétek és lássátok!

(Én az előbbire szavazok, de az utóbbi lehet, könnyebben megoldható…)

Hozzávalók a tésztához:

• 500 ml tej
• 1000 g liszt
• 50 g élesztő
• 180 g barnacukor
• 1 tojás
• 200 g vaj
• csipet só
• 1 ek kicsire tördelt kardamom

A tejet fölmelegítem olyan hőmérsékletűre, hogy az ujjam még bírja a meleget, majd beletördelem az élesztőt. Egy magas falú edénybe (amiben aztán összedolgozzuk majd a robotgéppel) beleszitálok 500 g lisztet, aminek a közepébe egy lyukat ások. Ebbe töltöm bele a tejet, amit aztán lefedek az edény falán levő liszttel. Letakarom az edényt és negyed órára kb. 40°C-os sütőbe teszem.

Mikor följön az élesztő a liszt közepén, beleteszem az összes hozzávalót, és egy robotgép dagasztó karának segítségével minimum tíz-tizenöt percig dagasztom. Olyan állagúnak kell lennie, hogy eljöjjön az edény falától, puha legyen, de ne terülős. Kiveszem gyúródeszkára, nagyobbacska gombócot gyúrok belőle, és visszateszem az edénybe. Letakarom, mehet is vissza újból a sütőbe kelni kicsikét. Körülbelül kétszer akkorára kell kelnie, ami nagyjából fél óra.

Hozzávalók a töltelékhez:

• 200 g olvasztott vaj
• 200 g barnacukor
• 2 púpos ek fahéj

A tésztát kiöntöm a gyúródeszkára, egy viszonylag téglalap alakú, fél centi vastagságú formát nyújtok belőle. Megkenem az olvasztott vajjal, majd meghintem az egészet az összekevert fahéjas cukorral. A hosszabb oldalánál fogva behajtom az egyharmadát, amire ráhajtom a fölső hosszú végét. Az így keletkezett hosszú tésztát két-három centi vastag csíkokra vágom hosszában. Az egyik csíkot magam elé veszem, és egy centi híján félbevágom szintén hosszában. Ezt a két szárat ellentétes irányban megcsavarom, és összekötöm őket. Átrakom a sütőpapíros tepsire, és a kilógó kis tésztadarabokat eltűntetem alulra.

Egy tojást fölverek, azzal kenegetem le a csigáimat. Kis vaníliás cukorral megszórom a tetejét, és amíg a sütő fölmelegszik 180°C-ra, hagyom őket kelni. Körülbelül huszonöt perc, amíg megsül, de azt onnan lehet tudni, hogy már szép aranybarnák mindenhol; nincs egy fehéres részük sem.

Sütőből kivéve nem ajánlatos enni, mert megüli a gyomrot, de az biztos, hogy eszméletlen illata van. Melegen, vagy hidegen, tejjel, kávéval vagy magában… mindenhogyan ajánlom! (Kivéve forrócsokival… az azért durván brutál édes lenne!)

Ha érdekel a következő receptem is, ITT megtalálhatsz Facebookon.