Passiógyümölcsös matcha macaron

Matcha teás desszerteket már elég sok helyen lehet kapni, a passiógyümölcs is egyre elterjedtebb, de együtt nem sokszor élvezheti őket az ember. Ez igen nagy hiba, ugyanis ezerűen fantasztikus, ahogyan kiegészítik egymást!dsc08292.jpg

Először bonbonban kóstoltam, sajnos az nem volt túl jó, mert mű ízeket használt a gyár, viszont amikor kipróbáltam én magam a bonbon elkészítését, egyből beleszerettem ebbe az ízorgiába. Úgyhogy nem is volt kérdéses, hogy még készítek matchás-passiós édességeket.

Erre mi is lehetett volna jobb alkalom, mint egy összejövetel? Pontosabban az „osztálytalálkozónak” elnevezett blogtalálkozó, azokkal a fantasztikus emberekkel, akik nélkül alig mertem volna belevágni ebbe a blogba.

Mivel étteremben találkoztunk a lányokkal, azért mégsem állíthattam be egy egész tortával, úgyhogy maradtam az aprócska mennyországnál, a macaronnál. Régebben sok problémám volt ezzel az édességgel, ám mostanában kezdünk összemelegedni. Amikor készítettem a Nutellás macaront, rájöttem a titkára, és szerencsére ez az adag is úgy sikerült, ahogyan szerettem volna.

A találkozón nagyban beszélgettünk, hogy kivel mi újság van, és viccesen megkérdezték tőlem, hogy teljesen véletlenül nem vittem-e nekik valami kis édességet. Nem hinném, hogy pozitív válaszra számítottak, de nagy meglepetésükre elővettem a táskámból a macaront. Le kellett volna fényképezni azokat az arcokat… Imádom meglepni az embereket az édességeimmel, szeretem látni, ahogyan örömet okozok nekik még egy ilyen kis aprósággal is.

Szerintem az egyik legjobb érzés a világon.

dsc08284.jpg

Ebből a mennyiségből körülbelül 30 darab macaron jön ki.

Hozzávalók a macaronhoz:

  • 100 g mandulaliszt
  • 100 g porcukor
  • 1 tk matchapor
  • 37 g tojásfehérje
  • 2,5 cl víz
  • 100 g kristálycukor
  • 2-3 csepp zöld ételfesték
  • 37 g tojásfehérje

A mandulalisztet a porcukorral együtt átszitálom, hogy tényleg finom por állagú legyen. Nem jó, ha vannak benne darabok, szóval ha a mandulaliszt tartalmaz nagyobb szemcséket, érdemes előtte átdarálni. Hozzászitálom a matcha port is, és alaposan összekeverem az egyik adag tojásfehérjével.

A vizet fölteszem forrni a kristálycukorral együtt. Amikor 114°C-os a szirup, belecseppentem az ételfestéket, illetve elkezdem fölverni a tojásfehérjét. 118°C-ot elérve leveszem a tűzről, és folyamatos habverés közben óvatosan beleöntöm a szirupot a tojáshabba. Egészen addig verem, amíg a tál hideg nem lesz, szóval jó pár perc, mire elkészül a kemény hab.

A tojáshabot négy részletben hozzákeverem a mandulalisztes masszához, habzsákba teszem, és sütőpapírral bélelt tepsibe nyomom a köröket. 160°C-ra előmelegített sütőben 10 percig sütöm.dsc08281.jpg

Hozzávalók a ganache-hoz:

  • 200 g tejszín
  • 10 g passiógyümölcspüré
  • 200 g étcsoki

A tejszínt összekeverem a passiópürével, majd fölforralom. A bugyborékoló folyadékot ráöntöm a csokidarabkákra, és addig keverem, amíg szép sima nem lesz az egész. Habzsákba töltöm, és minden második maraconhéjra nyomok egy mogyorónyi adagot. Óvatosan rájuk teszem a másik felét a macaronnak, és már lehet is fölfalni!

Ha szeretnél máskor egyből értesülni az új receptjeimről, a CAKEséget megtalálhatod Facebookon ITT.

dsc08285.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://cakeseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4912322397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.09. 09:58:25

A macaron az a sütemény, amit képtelen lennék a számba venni. Talán ételfesték nélkül ehető lenne, ahogy elnézem az összetevőit. De még sosem láttam normális színű macaront.

Tevely Titanilla 2017.03.09. 10:03:44

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: A macron tud nagyon finom lenni, de persze nem mindenkinek való. Viszont, hogyha csak az ételfestékkel van a baj, akkor a legegyszerűbb, ha otthon készítesz, mert akkor nem teszel bele. A passiósba én tettem, de belinkeltemföntre a nutellás változatot, abban például nincs ételfesték.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.03.09. 17:14:26

@Tevely Titanilla: Kössssz! A nutellás gusztusosan néz ki és a ganach-pepecselés is megúszható.
Nagyanyám kókuszos és mogyorós habcsókot csinált.

Tevely Titanilla 2017.03.09. 17:17:20

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Nincs mit, örülök, hogy segíthettem! Ó, jól hangzik, főleg a kókuszos.

Wandál 2017.04.17. 22:23:58

a passiógyümoölcs egy félrefordítás. a gyümölcs neve marakuja

w

Tevely Titanilla 2017.04.17. 22:27:42

@Wandál: Bocsánat, eddig nem vettem észre a kommentedet. Igen, tudom, hogy maracuja a neve, de passiógyümölcsként is ismert. Én például így ismertem meg, szóval nekem ezért nehéz átállnom a maracujára.

12508834_10207822484617717_2292107275870172532_n.jpg

CAKEség

Titanilla vagyok, huszonéves, könyvimádó álmodozó, aki él-hal a különböző kultúrákért, az édességekért, a sütögetésért és a csokiért. Meg a csokiért. A csokit mondtam már?

süti beállítások módosítása